2021. május 31., hétfő

2. Rész: Összeköltözés

 Raven Sanches gondolatai

Mamma Mia! - Honey, Honey - Amanda Seyfried, Ashley Lilley & Rachel McDowall

A repülőtértől egy fél óra út telik el, mire a Saltzman házhoz érünk. Mindig elámulok azon, hogy mennyire nagy ez a ház, és szerencsésnek érzem magam, amiért most már jó pár éve itt nyaralhatok Görögországban, hiszen itt a levegő is sokkal tisztább, mint Franciaországban. Az itt élők nem szemetelnek az utcákra, szemetet alig termelnek, hiszen mindent az úszó piacon vásárolnak, ha van is szemét, azt szelektíven gyűjtik, komposztálnak, és napelemes illetve környezetbarát autókkal, kisbuszokkal és motorokkal közlekednek. Szívesen látnám ezt az életmódot Párizsban is, elvégre mi eléggé pazarló életet folytatunk. Én azóta, mióta Wyattot ismerem, úgy élek, mint ő és a családja.-Min gondolkozol?-kérdezi meg, miközben azt veszem észre, hogy az autó a garázsba beállt, és egy gombnyomással Wyatt kinyitotta a csomagtartót. -Csak azon, mennyire szeretnék itt élni, és, hogy mennyire szerencsések vagytok, hogy itt laktok.-mondom ki őszintén, majd segíteni szeretnék a holmim cipelésében, de elutasítást kapok válaszul.-A hölgyek ebben a házban nem cipekednek!-mondja úriember módjára. Egy kis kitérővel a kert felé megyünk be a nagy és tágas nappaliba, ahonnan lépcső vezet fel az emeletre.-Ez a ház mindig rejt meglepetéseket!-hiszen minden évben újítanak rajta valamit, idén pont a nappalit. -Igen, hiszen ismered a szüleimet. Mindig átalakítanak valamit. Gyere, megmutatom a hálószobádat, ami az emeleten lesz, a lépcső végével szemközti szoba!-mondja, és én követem, hiszen még sosem aludtam itt, főleg nem a vendégszobákban.-Ez a szoba nagyszerű! Otthon érzem magam!-és észre veszem, hogy közvetlenül a hálóból nyílik egy ajtó, ami egy gardóbba vezet. Mi tagadás a legjobb barátom ért a nők nyelvén.-Köszönöm szépen.-mondom, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve oldalt átölelem és egy puszit nyomok az arcára.-Most magadra hagylak, hogy ki tudj pakolni, én addig elmegyek az estére felkészülni. Fél óra múlva pedig Dan is megérkezik.-teszi hozzá, majd tényleg magamra hagy, én pedig nekiállok kipakolni. Amikor végeztem egy kis keresgélés után megtalálom a fürdőszobát, ahol egy húsz percnyi ellazulás és fürdés közben a kiáltást is élvezem, elvégre a tengerpartra néz az ablak és én csak bízni tudok abban, hogy senki sem lát be a járókelők közül. Miután kész lettem, úgy döntök, hogy a kék szatén koktélruhám veszem fel a hozzáillő magas sarkúval, nyakláncot és fülbevalót nem veszek fel, de egy kevés, nem túl hivalkodó sminket igen.A hajamat kissé megszárítom, de nem végleg, és csak kifésülöm. Mire leérek az emeletről már nemcsak Wyatt, hanem Dan is készen állva fogadnak.-Ravy nagyon csinos vagy!-néz rám Dan. Wyatt pedig mintha egy percig nem bírná levenni rólam a szemeit.-Lennél este a kísérőm?-kérdezi Dan kedvesen.-Nagyon szívesen!-válaszolok és elfogadom a karját amit felém nyújt.-Elkéstem?-lép be ebben a percben Savannah és senki válaszát se várja meg, hanem egyből a legjobb barátomhoz lép, és szenvedélyes csókot vált vele, ami nekem nagyon fáj, de nem mutatom ki, elvégre a húgomat és Natet megyünk ünnepelni.-Jól vagy?-kérdezi meg a férfi,aki ma a kísérőm lesz.Persze, minden rendben. Alig várom, hogy lássam Westyt és Natet!-mondom ki őszintén, majd az előttünk lévő szerelmespár mögött mi is elindulunk.

2 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Ez a rész is szuper lett. Ravy szerencsés mert csodás helyen fog a nyáron lakni, tetszik minden részlete a háznak. Wyatt nagyon édes volt hogy nem hagyta Ravyt cipekedni. És hát ami a legjobban tetszett az Ravy ruhája volt, csinos, nem csodálom hogy Dan ezt szóvá is tette. Savannahról még nem mondok véleményt mert nem láttam belőle eleget. Kíváncsian várom milyen lesz Westy és Nat partija. Puszi :)

    VálaszTörlés
  2. Hello
    Remek rész volt ez is akárcsak az előző. Ravy nagyon szép házban fogja tölteni a nyarat és ugye nem is akármilyen társaságban Wyatt mellett. Viszont ha Wyatt nem figyel oda, lehet hogy Dan előbb lecsap Ravyra mint gondolná. Tetszett ez a rész is és várom a következőt, meg a partyt. Csak így tovább ;)

    VálaszTörlés